Pécs határában két mesterséges tavacska van egy gáttal elválasztva, a Málomi- és a Kökényi-tó. Minden évszakban gyakorta sétálok erre, úgy hittem, már minden fát, bokrot, a tó minden fodrát személyes ismerősként köszönthetem, a halak a kedvemért ugranak fel a vízből,  a madarak miattam szállnak alacsonyabban, hogy

sello.jpg

ekképpen üdvözöljenek. Ám egy ilyen séta során felfigyeltem  egy merőben ismeretlen és fölöttébb különös dologra. Először aprócska furcsa halcsontváznak látszott a lelet, ám közelebb hajolva döbbenten tapasztaltam, hogy alighanem sellő csontvázát találtam meg. Balsejtelem fészkelt belém, vajon miképpen történt a sellő halála?

Amint így tűnődtem, egyszer csak felrémlett egy elfeledettnek hitt emlék, amikor egy kalózhajót láttam  cikázni a vízen.

Igen, már emlékszem, miként is felejthettem el!

Tüstént felismertem a hajót rémületes halálfejes lobogójáról. Arida, a galád kalózkapitány, aki iszonyodott a víztől, túszul ejtette a szépséges sellőt, Akvarillát. Arida fertelmes kapzsiságában már rég szemet vetett az É

szaki-tó (mi emberek csak Málomi-tónak ismerjük) kincseire, mert tudvalevő, hogy annak vizében sokkal dúsabb a hidrogén, a tó fölött vibráló levegőben gazdagon kavarog a nitrogén, a növények klorofilltól smaragdlanak, a habok oxigéntől azúrlanak, a kacsák tolla százszor színpompásabb, a halak pikkelye ezerszer csillogóbb. Nem csoda, hogy Arida mindent elkövetett, hogy mindezt a sok kincset megkaparintsa.
Azonban mindezek  fölött Akvarin, az Északi-tó királya uralkodott, aki Akvarilla hű szerelmese volt. (Ezen a ponton mélységes zavarban vagyok, merthogy fantáziám csődöt mond, nem tudván elképzelni, miként esett a nász a sellővel, miféle szerveket illesztettek össze a szerelem hevében. A csontváz sem igazít el a kérdést illetően, hiába az anatómiai szempontból való buzgó tanulmányozás. Remélem, nem a halak által gyakorolt merőben unalmas nász zajlott hőseim esetében, mert igen csalódott volnék. Végtére is bízom a szerelmesek végtelen találékonyságában, hogy a kérdést sikeresen megoldották.)
Akvarilla ismerte a két tó közötti titkos Észak-déli átjárót, ezt akarta a gonosz Arida megtudni tőle. De Akvarilla, dacára annak, hogy ragyogó pikkelyei vészesen szikkadtak, szépséges tagjai egyre lankadtabbak lettek, nem árulta el a titkot.
1402_20120610_130837_2.jpgEgyszerre hatalmas csobbanás hallatszott, Akvarin vadkacsái siettek a sellő segítségére. A hullám, mely a kacsák csobbanása nyomán keletkezett, lesodorta Akvarillát a hajóról, és ezzel megmenekült. Sebes úszással csakhamar az átjárónál termett, és fürgén átcsusszant az Északi-tóhoz, szerelméhez. A kalózkapitány a vízbe pottyant, úszni meg nem tudott, így a tóban lelte halálát. A gazdátlanul maradt kísértethajó addig járta a vizet, míg el nem ázott.

Ám  a csontváz arról tanúskodik, hogy a tó utolsó sellőjének, a szép Akvarillának is elérkezett egyszer halála órája. Bizonyára hasonlóképpen járt Akvarin is, csak az ő maradványait még nem találtam meg.

Mára a tavat csupán a szokásos élőlények lakják, sehol egy sellő, sehol egy vízikirály.

Gilice-tető a Mecseken

 2012.07.25. 18:36

petofi5_2.jpgRéges-régen  Melegmány nem csupán a Mecsek egy kies völgye volt, hanem egy falucska nevét jelentette. Dolgos, derék emberek éltek itt, és köztük is a legderekabb a szép magyar Miska névre hallgató legény volt. Vidám kis fickó volt őkelme, nem is hibádzott semmi a jókedvéhez, csupán a szépséges  Gilice szerelme. Sokat töprengett Miska, mivel lágyíthatná meg Gilice szívét, hogy feléje hajoljon végre. A lányka sűrűn  évődött játszódva  Miskával, de mikor a legény csókot kért tőle, akkor nevetve elszaladt, csak úgy röppentek a pántlikái utána.

Bánatában gyakran kóborolt a Mecseken a legény, egyszer ide, a tetőn lévő  fenyők közé, a szürke sziklákhoz is eltalált. Amint búsan ücsörgött a köveken, elmélázva firkálgatott a porba egy ágacskával mindenféle ákombákomokat. A sok krikszkraksz között hirtelen feltűnt egy végzetes szám, a 666! Abban a szempillantásban megjelent az ördög. Ám Miska nem volt az az ijedős fajta, bátran nézett az ördög szeme közé. Tetszett is ez a merészség a pokolfajzatnak, mert már őszintén szólva unta, hogy mindenki retteg, amint megjelenik.
Ezért kivételesen nem vicsorította ki förtelmes odvas fogait, nem lehelt kénes bűzt, hanem Miska szolgálatjára megmutatta, hogy ezek az első látásra egyszerű szürke sziklák csillogó drágaköveket rejtenek. Nem kérette magát Miska, üstöllést választott is édes Gilicéjének  egy tündökletes rubintot, azzal  köszönetet sem mondva szaladt is a kedveséhez. Nem kellett volna úgy sietnie, éppen az elmaradt hála miatt orrolt meg az ördög, aki nem volt szokva halandóktól efféle pimaszsághoz. Nem is váratott soká magára az átok, mert igaz ugyan, hogy jegyese lett Gilice a legénynek, csakhogy éppen itt a szikláknál váltottak csókot, amikor elragadta az ördög Gilicét az elmaradt köszönet miatt.

A mecseki betyárokról nemigen hallani, hacsak nem az egyetlenként ismert Hatos betyárról, aki a Kelet-Mecsek erdeiben tanyázott. Habár róla is csak annyit lehet tudni, hogy a Barna-kő vagy Sátor-kő kicsiny barlangjában húzta meg magát a falusiak haragja elől, akiket fölöttébb ingerelt rablásaival.

1402_20120331_124530.jpg

Azonban Hetest, a betyárleányt még ennél is kevesebben ismerik, csak a vénséges vének mesélik olykor róla, hogy Hetes története az igazi betyárság intézményéhez méltó: mindig a szegény asszonyokat, lányokat segítette. Mi sem bizonyítja jobban efféle tetteit, mint az, hogy gyakorta bábáskodott a megesettek szülésénél, és az apró síró-rívó szerelemgyerekeket a Bába-kút vizében fürösztötte meg.
A rácdúlás idején rejtőzködött a Mecsek erdeiben, és betyár furfanggal sikerült rajtaütnie egy-egy rác rablón. Hogy miképpen tette egy szál maga, zsenge lány létére, nem tudni, tán valami bűverővel bírt, úgy lehet. Rendszeresen szétosztogatta a gazdagoktól zsákmányolt kincseket, ám kizárólag a szegény asszonyokat ajándékozta meg.
Azóta is csaknem az egész Kelet-Mecsek magán viseli Hetes nyomait, az ő csengő kacagását visszhangozza a Csengő-forrás, az ő ébenfekete hajába való pünkösdi rózsák virágoznak májusban a Zengőn, az ő szeme csillogását tükrözik a csörgedező patakok, az ő egykori szeretőinek nevét viselik a környező források, a Lajos, a Szőke, a Balázs, a Cigány, és a legkedvesebb: a Pásztor.
Hetes sűrűn járt a Boszorkány-forráshoz fürödni, e forrás varázserejétől mindig felfrissült, szépsége még tündökletesebbé vált. Egy ilyen alkalommal leste meg és szeretett bele egy szempillantás alatt Pásztor, aki itt legeltette Máré Fülöp nyáját.
Viharos szerelmüknek Hetes irigyei miatt lett vége, akik boszorkánysággal vádolták meg, ezért tüstént menekülnie kellett a környékről.
Ki tudja, nem rejtőzik-e ma is a mecseki rengetegben a világszép betyárlány.

A nevezetes betyárokon, Savanyó Jóskán és hírhedt zsiványtársain kívül élt itt a Bakonyban annak idején egy Édes Józsa nevű betyárlány, akiről mindenféle mendemondák keringtek a környéken.
Mondják, hogy nem is ezen a néven látta meg a napvilágot, hanem Süß Jozefának hívták, amikor még Fehérváron lakott. Nem csupán szépségére, kondor bakonyi erdő.bmpfekete hajának fényes fürtjeire, piros orcájának ragyogására, hanem éleselméjűségére is felfigyelt környezete. Édesapja, az orvos Süß Dániel bejáratos volt Festetics Antal dégi kastélyába, ahol fölöttébb különös és titokzatos összejöveteleket tartottak. A kastély félreeső sarokszobájában találkoztak a társaság tagjai, ám szép nyári éjeken a csodás angolparkban gyülekeztek. Festetics Antal felvilágosult ember volt, olyannyira, hogy a máskülönben nők elől elzárt összejövetelekre, apja unszolására, beengedte Jozefát is, persze szigorúan az előírt köntösben. Egy csillagos éjszakán sor került a fák lombja alatt Jozefa beavatására is. Ettől kezdve még szorgosabban látogatta a lány a dégi kastélyt, addig-addig, míg megesett, ami ilyenkor meg szokott esni: útban volt a szerelemgyerek.
Jozefa nem kívánván sem saját magát, sem szeretteit kitenni a pletykának, nagy titokban a keszthelyi rokonokhoz, a Simon családhoz ment édes terhét megszülni, és ott gondozásba adni.
Hamarosan onnét is továbbállt, úgy hírlett, Édes Józsa néven lett bujdosó a rengetegben. Fegyvere nem volt Józsának, hanem különleges jelekkel ellátott betyártalizmánjával bűvölte meg az embereket, akik ha megpillantották a körzőt és szögmérőt ábrázoló medálját, abban a minutában odaadták kösöntyűjüket, tán még köszönetet is mondtak, hogy adakozhattak, tudva, hogy hasznos célból tették.
Rebesgetik, hogy sok jót tett Édes Józsa a környékbeli szegényekkel, szétosztotta köztük a zsákmányolt kincseket, gyógyította a betyárkóróval a lányokat, asszonyokat. Mindenkor méltónak bizonyult a dégi kastélybeli társaság eszméihez, melyet haláláig szolgált.
De hogy miképpen történt az a halál, arról nem szól a fáma.

(Betyárlányok márpedig nem voltak! Azonban az igaz, hogy Festetics Antal dégi kastélya az akkori szabadkőművesek gyülekezőhelye volt, és mint ilyen,  titkos találkozóhely, mert éppen betiltás alatt voltak a magyarországi páholyok. Simon család tényleg élt Keszthelyen, emléktábla őrzi Böske lányuk nevét, aki az első magyar szépségkirálynő volt, csak éppen több mint száz évvel később az általam megjelenített eseményeknél, azaz 1929-ben. A fehérvári Süß családról sem tudni semmit, de ha mégis akadt volna esetleg, egyáltalán nem valószínű, hogy bejáratos lett volna a dégi kastélyba, pláne nem Jozefa lányuk.)

250 éves bükkfa

 2012.07.15. 10:43

250 éves bükkfa alatt

Festetics György meghívására Dukai Takách Judit költőnő is eljött a Helikon ünnepségekre 1817-ben. Judit Malvina álnéven írt kedves, biedermeier versezeteket, melyek nem voltak világra szólóan egyedülállóak és mélyen filozofikusak sem, inkább egyszerű témák egyszerű költői eszközökkel való megjelenítése jellemezte költeményeit. Hogy mindig nagy kedvvel fogadták a kor költői Malvinát, abban nem mellesleg nagy szerepe volt a költőnő bájos, szeretetre méltó  alakjának, amelyből csak úgy sugárzott a nőiség.

Természetesen ott volt Berzsenyi Dániel, Malvina rokona  is a költői versenyen. Berzsenyi mindig igyekezett szerét ejteni, hogy a sokadalomtól elvonulva is legyen alkalma együtt lenni a kedves rokonnal, akivel eszmét tudott cserélni a világ számos dolgáról, akivel mindig jólesett csevegnie.

A múzsák hegyén a poéták belefáradva a nemes versenybe idejét érezték, hogy másfajta szórakozás után nézzenek.

untitled.bmp

Így esett, hogy Festetics György javaslatára a víg kompánia kikocsizott a környékbeli erdőkbe élményt gyűjteni és felfrissülni a természet szépségétől. A Nagymezőn letáborozott a társaság, ám Judit és Dániel továbbsétált az erdőben, és olyannyira belemelegedtek a disputába, hogy nem vették észre, már mélyen benn jártak a rengetegben. A fennkölt csevegés közben Berzsenyi figyelmét nem kerülte el, hogy milyen bájosan domborodnak a költőnő formái, milyen rózsásak orcái, milyen csókra termett az ajaka. A nagytermészetű költőről köztudott volt, hogy nem áll ellen a női bájaknak, hátha még a külcsínhez a belbecs is társult, mint Judit esetében! Nem csoda hát, hogy mikor a pár a mi nevezetes bükkfánkhoz ért - amely faidőszámítás szerint akkor még fiatal fának számított, és nem volt rajta semmi nevezetes -, Berzsenyi hirtelen átölelte Juditot, aki cseppet sem tiltakozott, mi több, sebesen megoldódtak a pántlikák, lecsusszant a rokolya, csók csattant, mély sóhaj szakadt fel...
A bükkfa egyetértése jeléül egy apró bikkmakkot ejtett Judit gömbölyű tomporára.
Így esett, nem másként.
De csitt, meg ne tudja Dukai Takách Zsuzsa asszony!

(Nos, ki tudja? Akár meg is történhetett. Akkoriban is suttogtak valamit a rokonlányról, mindenesetre Berzsenyi valóban kedvvel időzött Judit társaságában ama ritka alkalmakkor, mikor tehette. A feleség, Dukai Takách Zsuzsa a versekből semmiképpen nem hallhatta ki az átfűtött hangot, ugyanis nem tudott olvasni, vagy csak alig.)


 

süti beállítások módosítása