Réges-régen Melegmány nem csupán a Mecsek egy kies völgye volt, hanem egy falucska nevét jelentette. Dolgos, derék emberek éltek itt, és köztük is a legderekabb a szép magyar Miska névre hallgató legény volt. Vidám kis fickó volt őkelme, nem is hibádzott semmi a jókedvéhez, csupán a szépséges Gilice szerelme. Sokat töprengett Miska, mivel lágyíthatná meg Gilice szívét, hogy feléje hajoljon végre. A lányka sűrűn évődött játszódva Miskával, de mikor a legény csókot kért tőle, akkor nevetve elszaladt, csak úgy röppentek a pántlikái utána.
Bánatában gyakran kóborolt a Mecseken a legény, egyszer ide, a tetőn lévő fenyők közé, a szürke sziklákhoz is eltalált. Amint búsan ücsörgött a köveken, elmélázva firkálgatott a porba egy ágacskával mindenféle ákombákomokat. A sok krikszkraksz között hirtelen feltűnt egy végzetes szám, a 666! Abban a szempillantásban megjelent az ördög. Ám Miska nem volt az az ijedős fajta, bátran nézett az ördög szeme közé. Tetszett is ez a merészség a pokolfajzatnak, mert már őszintén szólva unta, hogy mindenki retteg, amint megjelenik.
Ezért kivételesen nem vicsorította ki förtelmes odvas fogait, nem lehelt kénes bűzt, hanem Miska szolgálatjára megmutatta, hogy ezek az első látásra egyszerű szürke sziklák csillogó drágaköveket rejtenek. Nem kérette magát Miska, üstöllést választott is édes Gilicéjének egy tündökletes rubintot, azzal köszönetet sem mondva szaladt is a kedveséhez. Nem kellett volna úgy sietnie, éppen az elmaradt hála miatt orrolt meg az ördög, aki nem volt szokva halandóktól efféle pimaszsághoz. Nem is váratott soká magára az átok, mert igaz ugyan, hogy jegyese lett Gilice a legénynek, csakhogy éppen itt a szikláknál váltottak csókot, amikor elragadta az ördög Gilicét az elmaradt köszönet miatt.
