Érthetetlen, miért növesztenek a férfiak efféle rusnya szőrzetet a képükre. A művelt ejrópaiak már régóta csupasz képűre borotválják magukat, melyről a honi legények is példát vehetnének. Illetve megint más kérdés, ha valaki hagyja elszabadulni a maga természetes szilajságában a bundát fizimiskáján, az ugye világos üzenetű, mert a szakáll maga a nonkonformizmus, továbbá az illető nyíltan vállalja a másodlagos nemi jellegből következő fölös számú szőrt. És most a keleti provincia hagyományos szakállú polgárait épp csak érintőlegesen említem, akik kifejezetten artisztikus képződményeket növesztenek pofázmányukon, melyeket kedvtelve szemlélgetek.
Ámde a különféle megstuccolt, méretre vágott, dizájn-szőrök!
Hadd nézzem a bajuszodat, megmondom, ki vagy!
Ugyan a bajusz-szakirodalom legalább kétszázhatvan, ha nem több szőrfajtát ismer, magam a saját önkényes ízlésem szerint erősen lecsökkentem a típusok számát.
Van egyszer a vállalhatatlan bajusz (Hitler-féle kockabajusz), melyről tán nem is kell többet mondani, mert miféle ember az, aki a rút lelkületű mintaadó után effélével jár-kel a nyilvánosság előtt?
Aztán van a látvány-bajusz, a röhejes, kackiás, mókásan felfelé pödrött szőr, mellyel sokkal megbocsátóbb vagyok, mert legalább vidám pillanatokat okoz.
Vannak urak, akik azt hiszik, roppant artisztikusak és hódítóak az ún. Jávor-bajusszal, melyhez általában amorózó pillantásokat társítanak azzal a meggyőződéssel, hogy asszonyszemély nem képes ellenállni ennek a kombinációnak. Magam részéről teljességgel ment maradok e múlhatatlan vonzerőnek, titkos kaccantásomat elnyomva inkább a konzervatív rendpártiságra, kiszolgált katonatisztre asszociálok róla.
A többnyire lefelé konyuló, bús magyar bajusz önmagáért beszél. Hazai xy-kromoszómájú populációnk hagyományosan ezzel a dísszel(?) óhajtja kifejezésre juttatni történelemszemléletét, mely szerint a környező népek furtonfurt sanyargatják a magyart, valamint még az ág is húzza, nem beszélve a bajuszkeféről, ha beleakad a dús szőrbe.
Na jó, legyek kissé megengedőbb: létezik még a megbocsátható bajusz, úgy mint József Attila telt hernyóként elterülő szőre, vagy Petőfi helyes kis bajuszkája, mely egy ideig vicces légyszakállal egészült ki.
Most persze egyes rosszakaratú, utálatos férfiak felemlegetnék a női bajuszkákat is, melyek a hormonok pajkos tréfájaként hívatlanul nődögélnek némely nők orra alá.
Azonban emlékeztetek rá, hogy Krúdynak például tetszettek az efféle nők.
Csuda érti az ízlését…