Pécs határában két mesterséges tavacska van egy gáttal elválasztva, a Málomi- és a Kökényi-tó. Minden évszakban gyakorta sétálok erre, úgy hittem, már minden fát, bokrot, a tó minden fodrát személyes ismerősként köszönthetem, a halak a kedvemért ugranak fel a vízből,  a madarak miattam szállnak alacsonyabban, hogy

Réges-régen  Melegmány nem csupán a Mecsek egy kies völgye volt, hanem egy falucska nevét jelentette. Dolgos, derék emberek éltek itt, és köztük is a legderekabb a szép magyar Miska névre hallgató legény volt. Vidám kis fickó volt őkelme, nem is hibádzott semmi a jókedvéhez, csupán a szépséges  Gilice szerelme. Sokat töprengett Miska, mivel lágyíthatná meg Gilice szívét, hogy feléje hajoljon végre. A lányka sűrűn  évődött játszódva  Miskával, de mikor a legény csókot kért tőle, akkor nevetve elszaladt, csak úgy röppentek a pántlikái utána.

A mecseki betyárokról nemigen hallani, hacsak nem az egyetlenként ismert Hatos betyárról, aki a Kelet-Mecsek erdeiben tanyázott. Habár róla is csak annyit lehet tudni, hogy a Barna-kő vagy Sátor-kő kicsiny barlangjában húzta meg magát a falusiak haragja elől, akiket fölöttébb ingerelt rablásaival.

Azonban Hetest, a betyárleányt még ennél is kevesebben ismerik, csak a vénséges vének mesélik olykor róla, hogy Hetes története az igazi betyárság intézményéhez méltó: mindig a szegény asszonyokat, lányokat segítette. Mi sem bizonyítja jobban efféle tetteit, mint az, hogy gyakorta bábáskodott a megesettek szülésénél, és az apró síró-rívó szerelemgyerekeket a Bába-kút vizében fürösztötte meg.
A rácdúlás idején rejtőzködött a Mecsek erdeiben, és betyár furfanggal sikerült rajtaütnie egy-egy rác rablón. Hogy miképpen tette egy szál maga, zsenge lány létére, nem tudni, tán valami bűverővel bírt, úgy lehet. Rendszeresen szétosztogatta a gazdagoktól zsákmányolt kincseket, ám kizárólag a szegény asszonyokat ajándékozta meg.
Azóta is csaknem az egész Kelet-Mecsek magán viseli Hetes nyomait, az ő csengő kacagását visszhangozza a Csengő-forrás, az ő ébenfekete hajába való pünkösdi rózsák virágoznak májusban a Zengőn, az ő szeme csillogását tükrözik a csörgedező patakok, az ő egykori szeretőinek nevét viselik a környező források, a Lajos, a Szőke, a Balázs, a Cigány, és a legkedvesebb: a Pásztor.
Hetes sűrűn járt a Boszorkány-forráshoz fürödni, e forrás varázserejétől mindig felfrissült, szépsége még tündökletesebbé vált. Egy ilyen alkalommal leste meg és szeretett bele egy szempillantás alatt Pásztor, aki itt legeltette Máré Fülöp nyáját.
Viharos szerelmüknek Hetes irigyei miatt lett vége, akik boszorkánysággal vádolták meg, ezért tüstént menekülnie kellett a környékről.
Ki tudja, nem rejtőzik-e ma is a mecseki rengetegben a világszép betyárlány.

A nevezetes betyárokon, Savanyó Jóskán és hírhedt zsiványtársain kívül élt itt a Bakonyban annak idején egy Édes Józsa nevű betyárlány, akiről mindenféle mendemondák keringtek a környéken.
Mondják, hogy nem is ezen a néven látta meg a napvilágot, hanem Süß Jozefának hívták, amikor még Fehérváron lakott. Nem csupán szépségére, kondor fekete hajának fényes fürtjeire, piros orcájának ragyogására, hanem éleselméjűségére is felfigyelt környezete. Édesapja, az orvos Süß Dániel bejáratos volt Festetics Antal dégi kastélyába, ahol fölöttébb különös és titokzatos összejöveteleket tartottak. A kastély félreeső sarokszobájában találkoztak a társaság tagjai, ám szép nyári éjeken a csodás angolparkban gyülekeztek. Festetics Antal felvilágosult ember volt, olyannyira, hogy a máskülönben nők elől elzárt összejövetelekre, apja unszolására, beengedte Jozefát is, persze szigorúan az előírt köntösben. Egy csillagos éjszakán sor került a fák lombja alatt Jozefa beavatására is. Ettől kezdve még szorgosabban látogatta a lány a dégi kastélyt, addig-addig, míg megesett, ami ilyenkor meg szokott esni: útban volt a szerelemgyerek.
Jozefa nem kívánván sem saját magát, sem szeretteit kitenni a pletykának, nagy titokban a keszthelyi rokonokhoz, a Simon családhoz ment édes terhét megszülni, és ott gondozásba adni.
Hamarosan onnét is továbbállt, úgy hírlett, Édes Józsa néven lett bujdosó a rengetegben. Fegyvere nem volt Józsának, hanem különleges jelekkel ellátott betyártalizmánjával bűvölte meg az embereket, akik ha megpillantották a körzőt és szögmérőt ábrázoló medálját, abban a minutában odaadták kösöntyűjüket, tán még köszönetet is mondtak, hogy adakozhattak, tudva, hogy hasznos célból tették.
Rebesgetik, hogy sok jót tett Édes Józsa a környékbeli szegényekkel, szétosztotta köztük a zsákmányolt kincseket, gyógyította a betyárkóróval a lányokat, asszonyokat. Mindenkor méltónak bizonyult a dégi kastélybeli társaság eszméihez, melyet haláláig szolgált.
De hogy miképpen történt az a halál, arról nem szól a fáma.

(Betyárlányok márpedig nem voltak! Azonban az igaz, hogy Festetics Antal dégi kastélya az akkori szabadkőművesek gyülekezőhelye volt, és mint ilyen,  titkos találkozóhely, mert éppen betiltás alatt voltak a magyarországi páholyok. Simon család tényleg élt Keszthelyen, emléktábla őrzi Böske lányuk nevét, aki az első magyar szépségkirálynő volt, csak éppen több mint száz évvel később az általam megjelenített eseményeknél, azaz 1929-ben. A fehérvári Süß családról sem tudni semmit, de ha mégis akadt volna esetleg, egyáltalán nem valószínű, hogy bejáratos lett volna a dégi kastélyba, pláne nem Jozefa lányuk.)